+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Ördögh Tibor, Balkán-szakértő a Karc FM-en a vasárnapi szerbiai választásokon remekül szereplő Vajdasági Demokratikus Szövetség eredményei kapcsán emlékeztetett, hogy Magyarország évek óta szorgalmazza a szerb uniós csatlakozás mielőbbi megkezdését. A két ország az elmúlt években közeledett egymás felé, a szerb-magyar kapcsolatok folyamatosan erősödtek, amelyben döntő szerepet játszott a vajdasági magyarok helyzetének érezhető javulása is. A fennmaradásukat most az is erősítheti, hogy a választáson a Vajdasági Magyar Szövetség jól szerepelt, a viszonylag alacsony részvétel mellett is az urnák elé tudta vinni a magyarokat, így a parlamentben a következő ciklusban – az eddigi négy helyett – akár kilenc magyar képviselő is ülhet.

Hangsúlyozta: helyi szinten vannak még problémák, de a politikai együttműködés a VMSZ és a kétharmados felhatalmazást elnyerő szerb kormánypárt között fontos dolog, ennek pedig gazdasági vonzata is van. A másik kérdés az autonómia, amelyet sikerült kiharcolniuk a szerbiai kisebbségeknek, ez biztosítja a további fennmaradást, és külön érdem, hogy déli szomszédunk az integrációban képes volt egy olyan elvárást teljesíteni, ami a magyarságnak is megadja a jogok biztosítását és erősíti a fennmaradását. A szakértő figyelmeztetett: Szerbiának akkor éri meg az uniós karrier, ha gazdaságilag ez számára is hasznos lesz, az Oroszország irányában meglévő nyitottságuk ugyanakkor megmaradhat. Ettől függetlenül Brüsszelben úgy tekintenek Aleksandar Vučić-ra és pártjára, mint aki stabilizálni tudja Szerbiát és a tágabb régiót is.