+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Szűcs László, jogi szakértő a Karc FM-en rámutatott, hogy a gazdaság újraindulásával nem fog mindenki azonnal visszatérni a munkahelyére.

Szerinte ez a munkáltatók érdeke is, hiszen így könnyebben tudják kialakítani az új munkavédelmi feltételeket. Példaként említette, hogy a távolságtartásra továbbra is ügyelni kell, ezért átalakítások jöhetnek a munkaállomások terén. Úgy vélte azonban, hogy erre lesz még idejük a munkáltatóknak, az általa „vetésforgónak” nevezett rendszert ugyanakkor ki kell dolgoznia a cégeknek, hiszen fokozatosan egyre többen térnek vissza a munkahelyekre, ami pontos tervezést igényel.

Szűcs László hozzátette: a munkáltató érdeke is, hogy az előírásokat betartsák, hiszen annál jobban jár, minél kevesebb munkavállalója lesz beteg.