+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője a Karc FM-en hangsúlyozta, hogy a – leginkább az ellenzék részéről érkező – valótlan információk hátterében inkább a tudatos manipuláció áll, ami abból is látszik, hogy az állandó cáfolatok ellenére mindig ugyanazok az álhírek jelennek meg a közbeszédben. Példaként említette, hogy az Országgyűlés működésének felfüggesztését még mindig gyakran felhozzák a kormánykritikusok, holott az láthatóan folyamatosan ülésezik. A rémhírterjesztés egyik okaként az elemző azt nevezte meg, hogy a magyarországi baloldal 10 éve lejtmenetben van, és azt feltételezte, hogy a kormány a koronavírusba végre belebukik. Ez azonban nem így történt, emiatt pedig az ellenzék megpróbál egy fiktív képet létrehozni, hogy azzal riogassa a választókat. Most például azt hangoztatják, hogy a kormány lefújta a védekezést, holott az csak új szakaszba lépett, hogy lassan és fokozatosan újraindulhasson az élet az országban.

Erdős Gergely szerint az ellenzék nem szakmai alapon fogalmaz meg kritikát, csak politikai támadásokat folytat, vagyis nem a hatékony és eredményes védekezést tekinti elsődlegesnek, hanem a politikai játszmákat, hogy minden eszközzel a kormányt támadják. Számos országban megvalósult együttműködés a kormány és az ellenzék között, itthon azonban nem, noha a magyarok is ezt várták volna. Az ellenzék azonban nem ezt választotta, a pártpolitikai szempontokat helyezte előtérbe.

Az elemző rámutatott: az ellenzék kritizálta, hogy a járványügyi szakemberek nem tartanak sajtótájékoztatót, miközben többször is megtették már, illetve kemény védekezést kértek számon, de nem szavazták meg a rendkívüli jogrendet. Az elemző úgy látja: ezen viselkedéssel még a saját szavazóik sem értenek egyet, ezért ennek csak az a következménye lehet, hogy tovább fog morzsolódni az ellenzék támogatói bázisa. Szerinte ezért a baloldal egyetlen célja az, hogy a kormányt nemzetközileg próbálja ellehetetleníteni az álhírekkel és bírálatokkal.

Pelyach Gergely interjúja