+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Február elején 12 csapat mérte össze a tudását a Közétkeztetési Szakácsversenyen. Nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében – ebben a témában immár hetedik alkalommal versenyeztek az ország több pontjáról érkező szakácsok. A megmérettetés célja többek között a hagyományos ízek és ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, a közétkeztetés minőségének javítása – mondta el a Karc FM-en Zoltai Anna, az Élelmiszer Higiénikusok Társaságának alelnöke, aki egyben az esemény szervezője is.

2011-ben azért indították el ezt az egyre sikeresebb eseményt, mert szerették volna bebizonyítani azt, hogy a közkonyhákon is vannak olyan ügyes szakemberek, mint bármely más konyhán. Azt is megmutatták, hogy a rendelkezésre álló meghatározott összegből képesek különleges, egészséges ételt készíteni magyar alapanyagból – emlékezett vissza a kezdetekre Némedi József, mesterszakács, a verseny ötletgazdája.

A több állomásos próbatételen idén 39 csapat indult, amiből a régiós elődöntők alkalmával került ki a 12 legjobb csapat. Három, illetve négy főt delegálva főzték meg a döntős háromfogásos ételeket, amiben szerepelnie kellet a lecsónak, illetve a méznek.

Enyedi Csaba, a Hungast kommunikációs igazgatója a Karc FM Spájz műsorában kifejtette, hogy nagyon sok előnnyel jár részt venni ezen a két éves folyamaton. Éppen ezért ők minden alakalommal küldenek versenyzőket, és általában kiemelkedő eredménnyel térnek haza. Így volt ez idén is. A dobogó első helyén a Hungast Pécs végzett, a második helyen a Hungast Bakony Gast állt. Lovay Gergely, a nyertes pécsi csapat séfje már második alkalommal főz a zsűritagoknak. Elmondása szerint egy ilyen verseny hatalmas kihívást jelent, és utána sokkal nagyobb alkotási kedvvel, újító ötletekkel térnek vissza a munkájukhoz. Csesznák Anikó interjúja.