+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A hiszterizált német belpolitika jele, ahogyan a pártok a türingiai tartományi választás eredményére reagáltak. A voksolást ugyanis az egykori NDK kommunista pártjának utódszervezete nyerte relatív többséggel, de a szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) támogatásával mégis a liberálisok képviselője lehetett miniszterelnök.

Ezt a helyzetet nem fogadta el sem a kereszténydemokrata CDU, sem a liberális FDP, így a frissen megválasztott tartományi miniszterelnöknek le is kellett mondania. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint az AfD pusztán annak érdekében állt be a liberális párt jelöltje mögé, hogy ne a kommunisták győzzenek. A németekbe viszont annyira bele van nevelve a félelem mindentől, ami a „kereszténydemokratáktól jobbra helyezkedik el a politikai palettán,” hogy ezt sem fogadták el.

Ezzel szemben az, ha a kommunisták jelöltje győzött volna, semmilyen problémát nem jelentett volna Németországban a kereszténydemokrata pártnak. A német politikai elitben ugyanis bárki szalonképesnek számít, az AfD-n kívül. Jó példa erre Türingia, amely egy kisebb tartomány, gazdasági súlya sem jelentős, mégis kétes volt a választás kimenetele – az AfD abban játszott szerepe – hiszterizálni a német közéletet. A II. világháborút követő időszak legjelentősebb politikai hagyománya ugyanis az, hogy a CDU-nál konzervatívabb politikát képviselő minden megnyilvánulástól rettegnek.

Szavazás vagy tippverseny

Törcsi Péter szerint úgy tűnik, hogy most Türingiában is az a gyakorlat fog megvalósulni, amit a haladó liberális európai elit a Lisszaboni Szerződés elfogadtatása idején már eljátszott. Akkor az írek nem akarták elfogadni a dokumentumot, első körben leszavazták a szerződést, de a liberális politikai elit addig szavaztatta a szigetországiakat, „amíg el nem találták a megfelelő választ.” Manipulatív eszközökkel, agresszív kampánnyal győzték meg őket, hogy fogadják el a szerződést.

A kutató szerint Németországban is annyira demokratikus a baloldali, liberális és kereszténydemokrata elit, hogy most addig szavaztatja a türingiaiakat, amíg el nem találják a megfelelő politikai választ, és nem választanak olyan tartományi parlamentet, ahol Bodo Ramelow, az NDK kommunista szervezete utódpártjának vezetője nem tudja elfoglalni a tartományi miniszterelnöki széket. (Hasonló körülmények között fogadták el a Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentést is az Európai Parlamentben – szerk.)

Német nyilvánosság híján

A kutatási igazgató szerint a német sajtó 95 százaléka egy irányba mutat. Mindegy, hogy milyen terméket vásárol meg a fogyasztó – a logo lehet, hogy különbözik, de a tartalom ugyanaz. Ennek a progresszív, haladó, liberális álláspontot közvetítő médiának pedig Németországban nagy hatalma van. Törcsi Péter úgy látja, a német politikusok ezért sem merik megengedni maguknak, hogy konzervatív véleményt fogalmazzanak meg, mert a német sajtó azonnal levadássza őket.

Németországban nincs olyan nyilvánosság, ami árnyalná ezt a nézetet. A szakértő erre vezeti vissza azt is, hogy a német CDU és CSU európai parlamenti politikusai soha nem állnak Magyarország mellé a brüsszeli vitákban. Ha ugyanis a demokratikusan megválasztott magyar kormány álláspontjával egyező véleményt fogalmaznának meg, a saját médiájuk fordulna ellenük. Pelyach Gergely interjúja.