+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Változatlanul nem kormányzati szervezetek, értelmiségi körök, uniós ügynökségek, külföldről fizetett média konzorciumok, választáshoz nem kötődő tisztségviselői követelnek demokráciát Magyarországon és a többi, nemzeti kormány által irányított országban. Békés Márton történész szerint a nem kormányzati ideológia, a nyílt társadalom ideológiája a térségi rendszerváltozások utáni évtizedekben erőteljesen tudott érvényesülni. Nagy volt a befolyása, mert nem volt vele szemben ellenállás. Ez változott meg az utóbbi években a nemzeti demokrata hullám megerősödésével.

A Kommentár főszerkesztője szerint az is kiderült, hogy ez a liberális irány nem tud parlamenti felhatalmazást kapni. Ezért kezdték el a politikain kívüli, nem választott térben terjeszteni ideológiájukat, mert egyértelművé vált, hogy a népi felhatalmazást demokratikus eszközökkel nem tudják megszerezni. Ezt ugyanis azok nyerik el, akik nemzeti keretekben gondolkodnak, szuverenitás pártiak és demokraták. Ide sorolható Donald Trump, Boris Johnson, Jarosław Kaczyński vagy Orbán Viktor is.

Hibás lenne ugyanakkor úgy gondolni, hogy miután a szuverenista erők kormányzati szerepet kapnak, akkor megérkezett a Kánaán. Békés Márton példaként sorolta, hogy a britek többsége hiába döntött a brexit mellett, azt három éven keresztül akadályozni tudták, Matteo Salvini átmenetileg kikerült a kormányzatból Olaszországban, Alexander Kurtz Ausztriában a zöldekkel kötött koalíciós szerződés révén úgy tűnik visszasimul a mainstreambe, de a magyar kormány is hiába kapott egymás után háromszor erős felhatalmazást, a nemzetközi támadások folytatódnak ellene.

Mindeközben Emmanuel Macron francia államfő ellen hiába folyik sárgamellényes tüntetés – ami Békés Márton szerint közelebb áll a felkeléshez – ő még mindig hatalmon van. Ennek ellenére a liberálisok szeretik azt hangoztatni, hogy ott van vége a demokráciának, ahol a nemzeti erők jutnak hatalomra…