+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Kézikönyvet tesz elérhetővé a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége a tehetséggondozásról. A pedagógusoknak és szülőknek segítséget nyújtó kiadványban a több éve gyűjtött tapasztalatok alapján 13 területen adnak segítséget a szakértők. Az egyik legnehezebb feladat ugyanis az, hogy valakiben megtalálják azt, amiben jobbá tud válni.

Dr. Balogh László úgy fogalmazott: „Ha tehetségről beszélünk, nem csak a kiemelkedően teljesítő gyerekre gondolunk. Már az is nagy előrelépést jelent, ha a fiatal abban van támogatva, amiben kiteljesedhet, és ténylegesen meg tudja találni majd felnőttként azt a hivatást, amiben szívvel-lélekkel tud dolgozni. Mert minden gyerek tehetséges valamiben.”

A Kormány által 2008-ban elfogadott Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően már jelentős előrelépés történt ezen a területen. Rengeteg pályázati és segítségnyújtási lehetőség közül válogathatnak a gyermekkel foglalkozó tanárok, edzők, mentorok vagy akár a szülők is. Még mindig vannak viszont olyan területek, amelyeken van hová fejlődni. Ezen próbál majd változtatni a MATEHETSZ kézikönyve. Csesznák Anikó interjúja.