+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A Fővárosi Közgyűlés tagja szerint nem a választók akaratának megfelelően történt a bizottsági helyek elosztása. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Karc FM-en kifejtette: az összefogás pártjai Budapest lakosságának 60 százalékát képviselik, míg a Fidesz-KDNP frakció tagjai 40 százalékot. Ők ennek megfelelően kérték a bizottsági helyek elosztását, de ez nem történt meg. Ezért egyelőre nem vesznek részt a testületek munkájában.

Borbély Lénárd hozzátette: ez nem a pénzről szól, mert a kerületi polgármesterek nem kapnak pénzt a közgyűlési munkáért. Így most ellenzéki képviselők nélkül működnek a szakbizottságok, vagyis kontroll nélkül működik a főváros. Szerinte az alakuló ülésen a győztes pártok osztozkodása történt. Le kellett osztani a lapokat az 5-6 párt között, de a háttérből Gyurcsány Ferenc irányít, így nem véletlen hogy az ő egykori kormányának tagjai és bizalmasai visszatértek a fővárosi cégek vezetésébe.

Elmondta: sok az öt főpolgármester-helyettes, Tarlós István idejében csak három volt. Ez évente több száz millió forinttal terheli meg a főváros kasszáját, amit az adófizetőkkel fizettetnek meg. Szerinte a város működtetésében gondokat fog okozni az elfogadott túlóra törvény tiltása is a fővárosi cégeknél. Példaként említette a szemétszállítást, ahol most is csak túlórákkal végezhető el zökkenőmentesen a feladat.