+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Rádiónkról

dsc_1086Köszöntjük a kedves olvasót Magyarország egyik legújabb, és bátran kijelenthetjük legmodernebb rádiójának honlapján. A Karc FM a 105,9 Mhz ultrarövidhullámon sugározza műsorát napi 24 órában Budapesten és környékén. A médiahatósággal kötött szerződésünk 1270000 főt jelöl meg elérhető hallgatónak ebben a vételkörzetben. Reményeink szerint legalább ennyien ismerik meg a közeljövőben munkánkat, és talán nem öntelt nagyképűség bíznunk abban sem, hogy közülük hamarosan akár százezres nagyságrendben válnak műsoraink rendszeres hallgatóivá.

Rádiónk közösségi jellegű, ami azt jelenti, hogy műsoraink javarészében a közélet, a politika ügyes-bajos dolgaival foglalkozunk közérthető, hallgatóink számára fogyasztható formában. Szeretnénk elérni, hogy aki bennünket választ, az támpontot kapjon az eligazodáshoz a naponta rázúduló hírözönben, döntéseihez megkapjon minden olyan információt, amire szüksége van, és vérteződjön fel megfelelő érvekkel azokhoz a vitákhoz, amelyek óhatatlanul kialakulnak otthon a családban, a munkahelyen, a piacon vagy bárhol az életben.

dsc_0084Természetesen nem rejtjük véka alá, hogy műsorainkat a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend mentén szerkesztjük. A rádió hitvallása a reformkorból vett Kölcsey-idézet: Jelszavaink valának: Haza és haladás. Manapság igen elterjedt az a gondolat, ami az és helyébe a vagy kötőszót helyezi. Szokás maradinak, múltba révedőnek, bőgatyás, árvalányhajas nemzetieskedőnek beállítani azt, akinek fontos magyarsága, anyanyelve, és szülőföldjének nevezi ezt a tájat, nem pedig az érvényesülés egyik lehetséges színterének. Mi természetesen nem osztjuk ezeket a nézeteket, és azokkal vagyunk, akik értik, hogy a hazaszeretet legmagasabb hőfokú megnyilvánulása, ha igyekszünk szebbé, jobbá, világosabbá tenni azt a teret, amit – ismét Kölcseyt idézve – piciny lámpásként be tudunk világítani.

Jól mutatja, hogy mennyire nincs ellentmondásban a haladás és a tradíciók tisztelete, amikor egy minden elemében számítógépesített, csúcstechnikát alkalmazó stúdióban a magyar rádiózás olyan nagy alakjai állnak a monitorok elé, mint Perjés Klára, Vass István Zoltán és Papp Endre. De büszkén kijelenthetjük, hogy egyik munkatársunknak sem okoz fejfájást, amikor napi munkája során össze kell egyeztetnie a modernséget a hagyományok megőrzésével.

Várjuk tehát Önt is hallgatóink népes családjába. Hagyjunk együtt nyomot, amit majd büszkén követhetnek az utánunk érkezők.

Munkatársaink

Back Réka

Back Réka

Szerkesztő - Műsorvezető

"Amíg van kérdésem, addig nem engedem ki a mikrofont a kezemből." Tovább »
Bálint István

Bálint István

Szerkesztő - Műsorvezető

"A három évtized alatt már  mindenfélét csináltam a rádiókban, tévékben, a sportriporterkedéstől kezdve a parlamenti tudósítói munkán át, a miniszterelnöki interjúkig. Sokfelé megfordultam az országban, legjobban talán az emberi találkozásokat, a portrékat szeretem." Tovább »
Bayer Zsolt

Bayer Zsolt

Műsorvezető

"Eddig írtam, televízióban vezettem műsort, és filmsorozatokat készítettem. Mostantól ebben a rádióban fognak hallani, és aki akar, beszélgethet is velem." Tovább »
Belénessy Csaba

Belénessy Csaba

Szerkesztő - Műsorvezető

"Belénessy Csaba több, mint negyven éve van a szakmában. Azon kevesek egyike, aki az írott sajtóban , a rádiós és a televíziós műfajban egyaránt kipróbálta magát." Tovább »
Bizse Ferenc

Bizse Ferenc

Szerkesztő - Műsorvezető

"Beszélgetéseim során tudatosan kerülöm a bulvár áztatta „mélygagyit” és az alibi kérdéseket, s fontosnak tartom, hogy a hallgatók is aktív részesei lehessenek egy-egy adásnak." Tovább »
Czirják Imre

Czirják Imre

Vezető Szerkesztő

"Volt szerencsém a Magyarország Élőben című élő politikai-közéleti interjúműsor egyik felelős szerkesztőjeként dolgozni az indulástól 2015. január 16-ig. Ezt követően lettem a Napi Gazdaság, később a Magyar Idők főszerkesztő-helyettese. Onnan hívtak át a Karc FM-hez." Tovább »
Emesz Lilla

Emesz Lilla

Szerkesztő - Riporter

"A rádió, mint akusztikus műfaj soha meg nem unható, inspiráló újságírói feladatot jelent számomra, és persze, mint minden rádiós, magam is a terepmunkát kedvelem a legjobban. Remélem, riporterként a Karc Fm hullámhosszán is sikerül magammal csalni hallgatóimat e mesés világba." Tovább »
Erdélyi Ákos

Erdélyi Ákos

Szerkesztő - Műsorvezető

" A rádió egy új, érdekes műfaj a számomra, a KARC FM-en indított angol hírblokkot pedig kiváló lehetőségnek tartom az itt élő, vagy Magyarország iránt érdeklődő külföldiek korrekt tájékoztatására, a rólunk alkotott kép formálására." Tovább »
Farkas Beatrix

Farkas Beatrix

Szerkesztő - Műsorvezető

"Sok műfajban kipróbálhattam magam: Összkép kulturális híradó, Emlékképek-történelmi híradó, a Végre vasárnap van gyermekműsor, „Duna-parti randevú” szórakoztató műsor, Család-barát magazin, Kívánságműsor, élő karácsonyi és szilveszteri adások, illetve tematikus napok." Tovább »
Fejér Balázs

Fejér Balázs

Szerkesztő - Műsorvezető

"Magazin műsoromban az aktualitások mellett egy kicsit a múltba is szeretnék révedni, olyan nagyszerű sportolók segítségével, akiket régebben hallottunk, de el nem feledtünk, el nem feledhetünk." Tovább »
Fürjes Diána

Fürjes Diána

Koordinációs Vezető

"Ez már a második rádió, aminek az indulásakor jelen lehetek, óriási élmény. Igazi háttér embernek vallom magam, nem lételemem a középpontban lenni." Tovább »
Gajdics Ottó

Gajdics Ottó

Főszerkesztő

"Hálás vagyok a sorsnak, amiért olyan munkát végezhetek, ami örömmel tölt el, mert amellett, hogy szellemileg is kiteljesedhetek benne, közben másokat szolgálhatok." Tovább »
Gál Mónika

Gál Mónika

Szerkesztő - Riporter

"Márai Sándor szavaival élve a Karc FM hallgatóinak a riportjaim által a mindennapi csodát, a hétköznapi gyönyörűséget szeretném bemutatni. " Tovább »
Gáspár Károly

Gáspár Károly

Szerkesztő - Műsorvezető

"Jazz muzsikusként már -remélem- sokan ismerik a nevem. Itt az idő, hogy szerkesztő-műsorvezetőként is bizonyítsak, és megszólítsam Önöket a jazz csodálatos és nemzetközi nyelvén." Tovább »
Kovács Anita

Kovács Anita

Szerkesztő - Műsorvezető

"...a magam részéről arra törekszem, hogy - kölcsönvéve Elek János egykori TV Híradós főszerkesztő helyettes tanácsát - a napi munka és akár fél üveg sör elfogyasztása után is első hallásra érthető legyen az, amiről a műsor szól." Tovább »
Lentulai Krisztián

Lentulai Krisztián

Főszerkesztő - helyettes

"Izgalmas és jó dolog szólni emberekhez, miközben mindezt arctalanul tesszük, hanggal – kép nélkül, fülekhez." Tovább »
Marosi Antal

Marosi Antal

Szerkesztő - műsorvezető

"A történetek középpontjában mindig az embert keresem." Tovább »
Mohácsi Szilvia

Mohácsi Szilvia

Felelős Szerkesztő

"A közelmúltig az Aranymetszés című kulturális műsor műsorvezetője és felelős szerkesztője volt. A művészeteknél maradva a KarcFM-en is kulturális műsorokat készít." Tovább »
Nagy Judit

Nagy Judit

Koordinációs Vezető

"...amikor szükség van rád, legyél ott, tedd a dolgod, és bármit is kérjenek tőled, próbálj megoldást találni a leglehetetlenebb helyzetekre is, egyébként pedig maradj a háttérben, mert nem te vagy a főszereplő." Tovább »
Németh Gábor

Németh Gábor

Műsorvezető

"Szerencsés ember az, akinek a hobbija a munkája! – ezzel a közhellyel tudom leginkább érzékeltetni szerelmemet a rádiózás felé." Tovább »
Németh Kornél

Németh Kornél

Szerkesztő - Műsorvezető

"A Karc FM Előnyszabály című műsorban továbbra is azzal foglalkozhatok, ami a legjobban érdekel: a sport és a sportolók világa. " Tovább »
Papp Endre

Papp Endre

Szerkesztő - Műsorvezető

"Naponta zúdulnak ránk a hírek. Én az összefüggéseket keresem a tegnapiak és a holnapiak között. Mit tehetünk szabad akaratunkból az ellen, amit sorsszerűnek érzünk? Ezekről is kérdezem majd vendégeimet. Telefonhívásaikat is várom a Paláver műsorában." Tovább »
Pelyach Gergely

Pelyach Gergely

Főszerkesztő - helyettes

"...Helyén lenne most talán az igéretek és biztatások szokott szóseregét elősorozni; de úgy hisszük, az értelmes közönség ilyesminek nem sok becset ád, s ahol foglalót csakugyan kíván, inkább hajlandó személyességet mint ígéretet annak fogadni." Tovább »
Perjés Klára

Perjés Klára

Szerkesztő - Műsorvezető

"Izgalommal várom a feladatokat, a találkozást hallgatóinkkal, de van egy nagy vágyam is: szeretném megérni, még aktív rádiósként a székelyek autonómiáját!" Tovább »
Petz Margó

Petz Margó

Felelős Szerkesztő

"25 év alatt nagyon sokat tanultam, a szakma sok csínját-bínját, kommunikációban, technikában egyaránt." Tovább »
Saliga Péter

Saliga Péter

Szerkesztő - Riporter

"A Karc FM-en egy felkészült és profi csapat tagjaként dolgozhatok azért, hogy ön a legátfogóbb képet kapjon Magyarország és a világ történéseiről." Tovább »
Simori Renáta

Simori Renáta

Szerkesztő - Műsorvezető

"Az elmúlt 14 évben dolgoztam a Rádió Egerben, a Sláger Rádióban, a Music FM-ben, és a Juventus Rádióban is. A jövőben pedig a Karc FM műsorai alapján dönthetik el, hogy igaza volt-e a beszédtanáromnak…" Tovább »
Sükösd Levente

Sükösd Levente

Szerkesztő - Műsorvezető

"Úgy érzem, a Karc FM segíthet a magyar összefogásban. Megtisztelő, hogy általam is." Tovább »
Varga Flóra

Varga Flóra

Szerkesztő - Műsorvezető

"...olyan embereket szeretnék bemutatni, akiket kevesen ismernek, de mindenkinek példát adhatnak." Tovább »
Vass István Zoltán

Vass István Zoltán

Szerkesztő - Műsorvezető

"Bő négy és fél évtizedet húztam le a stúdiók világában, a mikrofon, s gyakorta a kamera előtt. Az ország közvéleménye – talán nem önteltség ezt mondanom – sportriporterként ismert meg." Tovább »