+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Bálint István

szerkesztő – műsorvezető

Bálint IstvánHárom ember, aki nagy hatással volt szakmai pályafutásomra: Szepesi György, Vértessy Sándor és Belénessy Csaba.

A híres sportriportert én is – mint oly sok gyerek a 60-as években – utánoztam, az ő stílusában közvetítettem, miközben  otthon gombfoci mérkőzést játszottam. És persze elolvastam a könyveit is.

Bár nem lett belőlem sportriporter, sok sporteseményről, tudósítottam Debrecenből, és részt vettem a legendás Körkapcsolásokban is.

Vértessy Sándor a televíziós riporteri  szakma alapjaira tanított, ugyanis az úgynevezett Vértessy stúdióba járhattam, miután jól szerepeltem az 1981-es Riporter kerestetik televíziós vetélkedőn (bejutottam a legjobb tíz versenyző közé). Sándor később kollégám lett, egy szobában dolgoztunk Debrecenben, az MTV Körzeti stúdiójában.

Amikor Belénessy Csaba pécsi tudósítóként tevékenykedett, akkor én Debrecenből tudósítottam a Magyar Rádiót, később dolgoztunk is egy műsorban a Petőfin, majd a főnököm lett az MTV-ben. Mindig egyengette az utamat, figyelemmel kísérte munkámat. Most pedig neki köszönhetem, hogy 31 év közmédiás munka után idekerültem, és kipróbálhatom magam egy vadonatúj rádióban, lelkes kollégákkal körülvéve, akik között sok a fiatal.

Izgalmas feladat ez, bár már sokszor átéltem új szerkesztőségek indulását: a 80-as évek végén a Magyar Rádió körzeti stúdiójának alakulásakor, majd később az Echo Tv születésénél is bábáskodtam.

A három  évtized alatt már  mindenfélét csináltam a rádiókban, tévékben, a sportriporterkedéstől kezdve a parlamenti tudósítói munkán át, a miniszterelnöki interjúkig. Sokfelé megfordultam az országban, legjobban talán az emberi találkozásokat, a portrékat szeretem.

A Karc Fm-en a reggeli műsorokban dolgozom, szerkesztőként és műsorvezetőként.

Remélem, hogy a pályámat meghatározó három személy továbbra is figyel rám: Vértessy Sándor az égből, Szepesi György és Belénessy Csaba pedig a Karc Fm hallgatása közben.