+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Back Réka

szerkesztő – műsorvezető

porte_Back_RekaOrvos? Tanár? Színész? „Mi leszel, ha nagy leszel?” – hallják ezerszer a kérdést a gyerekek. Én minden alkalommal mást és mást mondtam. Minden szerettem volna lenni. Sürgősségi sebész éppúgy, mint kriminálpszichológus vagy épp bolti eladó. Aztán rájöttem, hogy ennyi irányba nem tudok szakadni, így leszek újságíró és beszélgetek ezen szakmák jeles képviselőivel.

Jöttek az iskolapadban koptatott évek. Majd a nagybetűs élet.
Gyakornokoskodtam egy országos hetilapnál és egy országos kereskedelmi rádiónál. Sokat tanultam a Magyar Rádió méltán ismert műsorvezetőitől, szerkesztőitől. Dolgoztam kerületi és kereskedelmi televíziónál is. A Lánchíd Rádiónak kezdetek óta tagja voltam. A Karc FM csapatához is a legelején csatlakoztam. A „Törzsutas” magazin műsorban bejárjuk a nagyvilágot és természetesen kalandozunk Magyarországon is. A „Spájz” című szolgáltató magazin műsorban a hétköznapok nagy kérdéseire keressük a választ kolléganőimmel együtt, ahogy ezt a háziasszonyok nap mint nap megteszik. A portré beszélgetések alkalmával pedig igyekszem példaértékű életutakat, sorsokat megmutatni Önöknek. Olyan embereket ültetek a mikrofon mögé, akiktől úgy érzem, van mit tanulni. Hiszen én magam is sok mindent láttam már az életben, de még rengeteg dolog áll előttem, melyet igyekszem minél hitelesebben megmutatni.
Amíg van kérdésem, addig nem engedem ki a mikrofont a kezemből.