+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A személyi összefüggések miatt figyeltek fel a Welt 2000 Kft.-re – mondta a Karc FM-en Budai Gyula, fideszes képviselő. A volt elszámoltatási biztos emlékeztetett: a 2007-2013-as Unios költségvetési ciklus Magyarországra jutó forrásait egy olyan informatikai rendszer kezelte, amely Gyurcsány Ferenc feleségéhez volt köthető. Ennek szabálytalanságát most az Európai Bizottság mondta ki. Az ügyet az elszámoltatási kormánybiztos már 2010 és 2012 között vizsgálta, de akkor még nem álltak rendelkezésre a szükséges dokumentumok, mivel nem ért még véget az aktuális uniós ciklus.

Felszámolták a szabálytalan rendszert

Budai Gyula felhívta a figyelmet, hogy az ú.n. EMIR rendszerén keresztül nagyjából 12 ezer milliárdnyi uniós pénz futott át, miközben a magáncég nem közbeszerzési eljáráson nyerte el ennek kezelését. A mostani uniós ciklus összegeit már máshogy kezelik. Jelenleg ugyanis a feladat a Miniszterelnökséghez tartozik. Budai Gyula úgy fogalmazott: az átszervezések azért történtek meg, hogy jól áttekinthető legyen a források kifizetése, és ne egy magáncégen keresztül történjen.

A 2007-13-as uniós források kifizetésének szabálytalan kiszervezése miatt Brüsszel 18 milliárd forintos pénzbüntetést szabott ki Magyarországra. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentést tett az ügyben.