+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

A rendszerváltó értelmiség nem tudta, hogy nemzetgyűlésen vesz részt Lakiteleken. Alexa Károly irodalomtörténész szerint a zártkörű, de egyre hangosabb civil fórumok kimunkált programok nélkül lázadtak a rendszer ellen, miközben az valójában már megbukott. Az, hogy a köztársaság kikiáltása után ugyanez az értelmiség mégis egymás torkának esett, mai napig tisztázatlan hatások miatt következhetett be. Alexa Károly szerint már akkor kibontakozott a vita arról, hogy milyen jövőképet akarnak Magyarországnak: nemzetit vagy globálist? Ezt is tárgyalja a napokban bemutatandó Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilm. Pelyach Gergely interjúja

Valóban az a kérdés, hogy „hol rontottuk el?”

Lehet, hogy elrontottunk személyesen, szubjektív módon sok mindent, amit lehetett volna jobban csinálni – nem voltunk elég tájékozottak, nem voltunk eléggé résen, – de az ami történt, nem hiszem, hogy a magyar történelemnek a mélypontjai közé sorolandó. Épp ellenkezőleg! Nagyon komoly, és döntően pozitív fordulat történt a magyar múltban – ahhoz mérve persze, hogy milyen idők után lett az, ami most időnként a kedvünket rontja. De végeredményben itt egy szabad országnak a polgárai lehetünk, ha akarunk…

Mészöly Miklós, Csurka István, Eszterházy Péter a rendszerváltás előtt együtt ünnepelték Mészöly születésnapját. Ma már nem biztos, hogy összegyűlnének…

Mészöly 66. születésnapját ünnepeltük a 70-es évek végén, amikor valóban olyan társaság jött össze, ahol Csurka viccein a legjobban Eszterházy nevetett. Egynemű, egy hangú, egy modorban működő értelmiségi kör volt ez. Számos ilyen volt az országban. Ez még Lakitelek előtt volt. Az értelmiségben – minden különösebb program nélkül – olyan egynemű lendület volt, ami arról szólt, hogy ami van, az tűrhetetlen. Ezzel szemben elég a civil kiállás, a spontaneitás derűje és hogy nem félünk!

Azt mondja „program nélkül.” Ennek ellenére a cél közös volt?

Nem lehetett végiggondolni, hogy mi következik? Amikor ’87-ben mentünk Lakitelekre, menet közben arról vitáztunk, hogy ha „az MSZMP-ben a Grósszal összefog a Pozsgay, akkor mi lesz?” Fogalmunk nem volt arról, hogy a rendszer már lényegében megszűnt! Így valójában azért mentünk éppen Lakitelekre, hogy egy kimondatlan nemzetgyűlést hozzunk létre, amely eldönti a nemzet sorsát. Ezt viszont akkor nem tudtuk! Elképesztő gyanútlanság volt. De a történelem ebből áll. Most kezdjük látni történelemként azt, ami akkor spontaneitás volt…

Azt kezdik látni, hogy irányítva voltak?

Nem. Azt kezdjük látni, hogy történelem történt akkor. Ami akkor egy baráti összejövetel lehetett, az végül a történelem irányítása szerint alakult. Azt, hogy éppen milyen világpolitikai mozgások történtek, vagy hogy hogyan térjünk vissza a XX. század jó törekvéseihez, hogy hogyan újul meg a XIX. századi szabadelvűségnek a legtöbb eszméje – erről akkor senkinek nem volt fogalma.

Akkor arra van válaszuk, hogy a rendszerváltó értelmiség miért ugrott egymásnak?

Itt a hatalom megszerzéséről szólt a történet. Aki az „utamba áll” – legyen az alkotó társam, barátom – azt le kellett győzni. Félelmetes volt látni, hogy amikor a ’90-es évek elején az új kormány már megalakult, micsoda gyűlölet lobbant föl a legkisebb vélt sérelemre is. A mélyben pedig az húzódott meg, hogy a nemzeti jövő stratégiáját kik diktálják? Nemzetközpontú politika legyen, vagy egy olyan, ami belesimítaná ezt a kis országot abba a világtendenciába, aminek a törekvéseit az elmúlt 25 évben megtapasztaltuk.

Biztos, hogy ez a kettő kizárja egymást?

Lényegében igen. Ezek olyan prioritások, amiket nem lehet fölcserélni. Lehet egyeztetni őket, – ez lenne az igazi – de erre az egyeztetésre a politizáló értelmiségnek úgy látszik nem nagyon vannak technikái.

További részletek Pelyach Gergely interjújában: