+36 1 911 1111, SMS: +36 70 700 1059 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.

Nem vizsgálóbizottság az országgyűlés gazdasági bizottsága – figyelmeztetett Bánki Erik, Fideszes politikus. Úgy fogalmazott: ők csak kérdéseket akartak feltenni a volt miniszterelnököknek és a volt főpolgármesternek, akik a meghívás ellenére nem jelentek meg az ülésen. A bizottság Fideszes elnöke beszélt arról is, hogy csak Medgyessy Pétertől kaptak választ, aki jelenleg külföldön van, de később áll a bizottság rendelkezésére. Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor a sajtóban üzent, hogy nem megy el, Bajnai Gordon pedig nem is reagált a megkeresésre. Bánki Erik szerint az akkori kormányfőket a 4-es metró beruházással kapcsolatban politikai felelősség terheli, Demszky Gábor esetében pedig arra lettek volna kíváncsiak, hogy miért vonta ki a döntést a fővárosi közgyűlés hatásköréből és irányította a beruházással kapcsolatos valamennyi intézkedést a BKV-hoz? AZ Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos szabálytalanságokat állapított meg a 4-es metró építésénél. Emiatt a magyar kormánynak 59 milliárd forintot kellene visszafizetnie az Európai Uniónak.